Igazából mindenki a jobb munkakörülményekért, meg magasabb bérekért szünteti be a munkát. Ezzel az eszközzel akár el is lehet érni a kívánt célokat. Már csak az a kérdés, hogy milyen áron, és mik a célok.
Az első vasutassztrájk idején amikor a magasabb béreket kérték, és a vonalak megszüntetése miatt nem álltak munkába, még azt gondoltam másokkal együtt, hogy rendben van. Aztán a közhangulat is a vasutasok ellen fordult, mert ahogy szaporodtak a sztrájkok közben a magasabb munkabér ellenére sem lett jobb a szolgáltatás a vasúton. Például van egy 3 órás menetidejű IC, ami induláskor tele van. Ha az ellenőr az út 3 órájában kéri a vonaton tartózkodók jegyét, amikor már csak az eredeti utazó közönségnek csak a negyede tartózkodik a vonaton, mert a többiek leszálltak, akkor ott valaki károsodik, valakit meglopnak, mert valaki hanyagul végzi a munkáját (Egy utassal tele kocsi átvizsgálása - cca 50 ember -, és az utasok jegyeinek ellenőrzése 25 perc maximum. A négy kocsiból álló szerelvény nem tarthat tovább 1 óránál, vagyis az első nagyobb megállóig elvégezhető.). Valakit megloptak, és azok az adózók, akik a MÁV hiányát adójukból pótolják.
A vasutasok esetében ez lett volna még csak a kisebbik baj. Aztán azért sztrájkoltak, mert a MÁV-Cargo eladásból származó bevételből szerettek volna egyszeri kifizetésre szert tenni. Mire fel? Ők hozták össze a MÁV-Cargo-t? Ők a tulajdonosai? Mindkét kérdésre nem a válasz. A MÁV-Cargo-t, vagy amiből ez lett és az eszközeit örökölte, apáink és anyáink dolgozták össze velünk együtt a mi adónkkal. A tulajdonos a Magyar Állam. Vagyis mind a 10 millióan. Ha valakinek kifizetnek a vételárból, akkor nem csak a vasutasoknak kell fizetni, hanem mindazoknak, akik hozzájárultak a MÁV-Cargo létrejöttéhez.
Most meg itt vannak a postások. Nem mindegyik, csak a kézbesítők. Csinálják, csinálnák a fesztivált a posta palota eladásának árbevétele miatt. Szeretnék, ha azt köztük osztanák szét! Ugyan az a két kérdés merül fel bennem, ami a MÁV-Cargo esetében. Ki hozta össze a postát? Ki a tulajdonos? Szüleink, és mi adózók. Az állam, vagyis mi vagyunk a tulajdonosok. Akkor mi is kérünk a bevételből! Fejenként 400 forintot. Ennyi az egy főre eső rész!
Egy jó tanács! Mielőtt elkezdenek sztrájkolni, nézzenek már szét a házuk táján és a feletteseik is, mielőtt a támogatásokért tartják a markukat. Már vagy 3 éve a postás csak a sima levélpostai küldeményeket dobálja be hozzánk. Az ajánlott, tértivevényes, vagy pénzes utalványokkal meg sem kísérel bejönni hozzánk, csak az értesítőt dobja be. Az a helyzet a feladó nem ezért fizetett, hanem azért, hogy a küldemény a címzetthez eljusson. És nem is keveset. Egy normál boríték tértivevényes feladása 430 forint ma!
Gondolkozzanak, mielőtt sztrájkolnak, mert nem lesz támogatói bázisuk és majd csodálkoznak, ha esetleg még meg is köpdösik őket.
Utolsó kommentek